Puccs vagy hatalomátadás? – Károlyi Mihály történész szemmel

„Én, mint a Magyar Népköztársaság ideiglenes elnöke, a […] világ proletariátusához fordulok igazságért és segítségért, lemondok, és átadom a hatalmat Magyarország népei proletariátusának. [aláírás:] Károlyi Mihály.” – így szól az ideiglenes köztársasági elnök, Károlyi Mihály 1919. március 21-i lemondó nyilatkozatának utolsó mondata. Arra a kérdésre, hogy az 1919-es kommunista hatalomátvétel folyamában milyen szerepe volt Károlyinak, Hatos Pál történész nemrégiben megjelent Az elátkozott köztársaság című könyvének egy részletét idézzük:

A miniszterek szétszéledése után Berinkey miniszterelnök este 8 tájban értesült Károlyi lemondásáról a miniszterelnökségi sajtóosztály egyik gépírónőjétől. Nem tudta mire vélni a hírt. A ceruzával írt kéziraton Károlyi titkárának, Kéri Pálnak írását ismerte fel, illetve Károlyi aláírását tintával. Egy-másfél órával később beállított Károlyi a miniszterelnöki lakásba, és Berinkeyné megszólítására – „Elnök Úr” – azt felelte: „Már nem vagyok elnök”. A döbbent Berinkey kérdésére, hogy miért mondott le, ha a kormányülésen teljesen mást mondott, Károlyi azt felelte, hogy ezt találta a legjobb megoldásnak. Berinkey elmondta neki, mennyire megütközött azon, hogy a lemondásáról a sajtóosztályon kellett értesülnie, mire Károlyi azt felelte izgatottan, hogy lemondása nem a nyilvánosság számára készült, csupán előkészítésképpen, minden eshetőségre. Sőt, arra kérte Berinkeyt, intézkedjen, hogy a vonatkozó lapközlemények ne jelenjenek meg. Ez a beszélgetés este 10 óra tájban volt. […] Mindenünnen az a válasz jött, hogy a közzététel megakadályozására már nincs mód. […] …Károlyi azonban szenvtelenül vette tudomásul a történteket: „Annyi baj legyen”.

Károlyi Mihály (1875–1955) (Forrás: mek.oszk.hu)

Sok tinta elfolyt azóta, és sokan próbálták meg Károlyi szerepét valamiképpen hősi módon kanonizálni a lemondás körüli furcsa történetben. Ennek tétje – kimondatlanul is – az volt, hogy a „magyar október” főszereplőit terheli-e felelősség a „vörös március” bekövetkeztében. Különösen Litván György, a magyar októbristák utolsó mohikánja ragaszkodott hozzá, hogy más volt 1918 októbere, és más volt 1919 márciusa, hiszen példaképe, Jászi Oszkár is így gondolta – legalábbis 1919 után. Annyi bizonyos, hogy Károlyi a Tanácsköztársaság alatt nem cáfolta a hatalomátadás tényét, 1919 nyarán pedig – miután még a proletárdiktatúra alatt elhagyta Magyarországot – azt nyilatkozta a bécsi Arbeiter Zeitungnak, hogy azért írta alá a bizalmasai által készített kiáltványt, hogy elkerülje a véres polgárháborút. Később már – 1922-es bírósági perében és memoárjában – hevesen tagadta az aláírás tényét, amiképpen örökségének és kultuszának legfőbb őrzője, felesége is így emlékezett. Életművének legfőbb ismerője, Hajdu Tibor legutoljára azt írta: tisztázatlan a kiáltvány keletkezésének története. A történelmi filológia nem olyan dolog, amely nyugvópontra tud jutni, de azt hiszem, mégis nyugodtan hihetünk a szenvedélyektől mentes, pedáns emlékezetű Berinkeynek: Károlyi aláírta a kiáltványt.

Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság. Az 1918-as összeomlás és az őszirózsás forradalom története. Modern magyar történelem sorozat. Sorozatszerk.: Ablonczy Balázs és Müller Rolf, Jaffa Kiadó, Budapest, 2018.

Feltöltve - 2019-03-27 08:52:00.
Kategória: HÍREK, ESEMÉNYEK